Egyszer nagy árvíz volt egy faluban, 
mindenkinek sikerült elmenekülnie, csak a papnak nem. 
Felmászott a templomtorony tetejére, és ott így imádkozott: 
- Kérlek Istenem, ments meg a vízbefulladástól ! 
Majd nagy hittel várta a választ. 
Nemsokára arra jött egy csónak, 
odament hozzá, és mondták neki, hogy szálljon be. 
Azt válaszolta, hogy nem megy, mert őt Isten fogja megmenteni. 
Hiába győzködték, hogy nemsokára elmerül a templomtorony is, 
nem volt hajlandó beszállni. 
Nemsokára egy másik csónak vetődött arra, 
de ő ugyanúgy elküldte őket. 
Végül egy helikopterrel akarták kimenteni, 
de azt sem fogadta el, 
hogy őt majd Isten menti meg. 
Végül összedőlt a torony és megfulladt. 
A mennyben Isten előtt állva megkérdezte: 
- Uram, hát imádkoztam hozzád, 
  hittem Benned, és mégis megfulladtam ?! 
  Miért nem segítettél ? 
- Fiam - szólt Isten - háromszor küldtem neked segítséget!
  Küldtem két csónakot, 
  és az utolsó pillanatban még egy helikoptert is, 
  de hát neked semmi sem volt elég jó  ...

Elképzelt történet egy anya pocakjában lakó két baba beszélgetéséről:

- Te hiszel a születés utáni életben? - kérdezi az egyik.
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. 
  Szerintem az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre,
  hogy elég erősekké váljunk ahhoz, ami vár bennünket - válaszolja a másik.

- Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. 
  Egyébként is, hogyan nézne ki?

- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. 
  Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szánkkal fogunk enni.

- Hát ez ostobaság! - vág vissza a másik. 
  Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal?!
  Ez nevetséges! Hiszen itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot... 
  de mondok még valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, 
  mert ez a köldökzsinór már most is túlságosan rövid!

- De, de... valami biztosan lesz. 
  Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, 
   mint amihez itt hozzászoktunk.

- De hát még soha senki sem tért vissza a születés után! 
  A születéssel az élet egyszerűen véget ér! 
  Különben is, az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!

- Én nem tudom pontosan milyen lesz, ha megszületünk, 
  de mindenesetre megláthatjuk az édesanyánkat, és Ő nagyon vigyáz majd ránk! - válaszolja reményteljesen.

- Az Anyát? Te hiszel az Anyában? Hol van?

- Hát... mindenütt, körülöttünk! 
  Itt van mindenhol, mi benne vagyunk, és neki köszönhetően létezünk!
   Nélküle egyáltalán nem lennénk.

- Én ezt nem hiszem. 
  Én soha, semmiféle anyát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is!

- Néha - mondja elmerengve a másik - amikor csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel nekünk, 
  vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! 
  Tudod, én tényleg azt hiszem - teszi hozzá -, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk!

Egy idős földművesnek volt egy öreg lova, amellyel a földön dolgozgatott. 
Egy nap a ló elszabadult, s eltűnt a dombok közt. 
Amikor a szomszédok kifejezték sajnálatukat a szerencsétlenség miatt, 
az idős ember csak ennyit mondott:
- Szerencse vagy szerencsétlenség? Ki tudná azt megmondani?

Egy hét múlva a ló visszatért a dombok közül egy ménes vadlóval, 
és amikor a szomszédok a földműves szerencséje miatt örvendeztek, 
ő ismét ezt mondta:
- Szerencse vagy szerencsétlenség? Ki tudná azt megmondani?

Amikor az idős ember fia megpróbálta betörni az egyik musztángot, 
leesett a lóról, és eltörte a lábát. 
A szomszédok megint sajnálkoztak. Nem úgy az idős ember, 
aki csak ennyit szólt:
- Szerencse vagy szerencsétlenség? Ki tudná azt megmondani?

Néhány hét múlva bevonult a hadsereg a faluba, 
és besoroztak minden hadrafogható fiatalembert. 
Amikor az idős földműves fiát a törött lábával meglátták, lehagyták a listáról.

-  Szerencse volt ez, vagy szerencsétlenség? Ki tudná ezt megmondani?